Váratlanul érte!
Marco egy viszonylag fiatal urológus, akit egy 80 éves rákos nénihez hívtak ki.

Egyből megcsinálta a rutinvizsgálatot, majd közölte a szomorú hírt: a néninek a veséje alig működött, és egy csövet kellett volna beletenni, amin keresztül majd pisilni tud. Ekkor kezdtek el beszélgetni.

-          Mi a neve? – kérdezte a néni hosszú gondolkodás és csend után.

-          Marco… - felelte az orvos.

-          Milyen szép név! Beszélhetünk egy pillanatra?

-          Persze, hölgyem!

-          Tudja, én már halott vagyok. Érti ezt?

-          Nem értem.

-          15 évvel ezelőtt haltam meg, amikor a 33 éves fiam szívinfarktust kapott.

-          Sajnálom…

-          Aztán 10 évvel ezelőtt, amikor diagnosztizálták a betegségem. De most már nem kell tovább megjátszanom magam. A gyerekeke és az unokák is rendben vannak. Mi az értelme annak, hogy pár nappal tovább élek ezzel a zacskóval szenvedve, és a szeretteimet arra kényszerítve, hogy velem foglalkozzanak? Megsértődne, ha azt mondanám, hogy nem kérem a beavatkozást? Hogy fáradt vagyok?

-          Nem hölgyem, azt csinál, amit szeretne, de a zacskóval…

-          Marco! Nemet mondtam… Az én életem, az én döntésem.

Minden, amit mondott, letaglózta az orvost, aki nem tudott védekezni.

„Mindent elfelejtettem. A hivatásom, az egyetemi éveket, a dühömet, a problémáimat, szabályokat, tényeket, mindent… Teljesen védtelen voltam, nem tudtam, mit mondani.”

Marco elfordult, és úgy írta az orvosi jegyzeteket, hogy ne lássák a könnycseppeket a szemében. Teljesítette a néni kérését, aki nagyon hálás volt neki.