Segítsetek egy megosztással legyetek szívesek!



Szörnyű, amit ma délelőtt kellett átélnem. Hatalmasat csalódtam az emberekben. Ilyen közömbösséget én még egy országban sem tapasztaltam mint itthon. Történt ugyanis Győrben, hogy a fehérvári úti körforgalom egyik gyalogos átkelőjénél egy idős bácsi feküdt félig a járdán, félig az úton magatehetetlenül. Senki meg nem állt volna és ment volna oda hozzá, hogy megkérdezze mi a baja vagy miben segíthet. Lelassítottak, jól megbámulták majd kikerülték és továbbhajtottak. 

Egyedül én voltam aki a segítségére sietett. Azonnal hívtam a mentőket és próbáltam vele kommunikálni míg kiérkeznek de csak nagyon nehezen tudott beszélni. Eközben legalább 10-12 autós ment el mellettünk minden szó nélkül. Nagyon elkeserítő volt ezt átélni. 

Ezúton szeretnék üzenni azoknak az autósoknak akik a segítségnyújtás legkisebb szándékát sem mutatták, csak a kíváncsiság jelei voltak felfedezhetőek rajtuk, hogy mélységesen szégyelljék el magukat!!! Főleg a fehér fiat punto és egy zöld hyundai sofőrje, akik mögöttem megálltak, végignézték a történteket (1-2 perc), majd egyszerűen kikerültek és elhajtottak.


Beleszakadtatok volna, ha lehúzzátok az ablakot és megkérdezitek, hogy tudtok-e valamiben segíteni? Csak tátott szájjal bámultatok ki a kocsiból!!! És ha legközelebb majd Ti szorultok ilyen jellegű segítségre? Miért kell ennyire közömbösnek lennünk egymással? 

Kérlek szépen osszátok, hogy eljuthasson ez a levél hozzájuk és talán elgondolkodnak azon amit tettek, illetve nem tettek! 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!