Nem tudta szó nélkül hagyni!



Ahogy közeledik A Dal 2018-as döntője, egyre nagyobb a feszültség a műsorban. Először Tolvai Reni osztotta ki a zsűriben helyet foglaló Schell Juditot, majd Szabó Ádám és zenekara keveredett plágiumgyanúba. Azonban most Freinreisz Károly, az egyik zsűritag dühödt fel pont ennek a két ügynek a kapcsán.

'A Dal során először a héten robbant fel az internet, és mindenféle kósza hírek keringtek. Az egyik szomorú volt számomra, hiszen két zenész egymást próbálta leégetni egy nem létező plágium történettel. Azt hiszem, aki zenész létére ilyet csinál, azt kiveti magából a zenésztársadalom. A másikhoz pedig annyit fűznék: Juditkámat megvédem, a véleménynyilvánítás szabadságára is kitérnék. Mi, a zsűri hadd vegyünk ebben részt, ez a dolgunk' - mondta a zenész, aki azt is hozzátette: a zsűri továbbra is ragaszkodik a véleményéhez.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!