Ez rengeteg emberen segíthet!



A múlt héten az Európai Unió Bírósága kimondta: a bíróság a bankok tisztességességét is vizsgálhatja, már ha az árfolyamkockázat kérdéséről van szó. Ennek alapján az ATV Start című műsor vendégei elmondták, hogy akár devizahitelesek ezrei menekülhetnek meg attól, hogy elindítsák a végrehajtásokat, ehhez csupán egy beadványra van szükség.

Az Európai Bíróság mentheti meg a bajba jutott devizahiteleseket?

A devizahitelesek kálváriája nem zárult le, mégis úgy tűnik, hogy pozitív változás áll be a történetükben, miután az Európai Bíróság úgy döntött, hogy nem feltétlenül lehet az adósokra hárítani az árfolyamkockázatból adódó terheket, és a bíróság vizsgálhatja a bankok eljárásának tisztességtelenségét.

Ezzel kapcsolatban Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke és Palotás János, a P&P Tanácsadó Kft. vezető szakértője voltak az ATV Start című műsor vendégei. Barabás szerint ennek a döntésnek meg kellene állítania a végrehajtásokat, és azt sem kellene megvárni, hogy az érintettek bírósághoz forduljanak. Majd hozzátette: perek ezrei indulhatnak újra, mert a magyar bíróságok olyan hivatkozással utasítottak el kereseteket, amellyel a mostani Európai Bírósági döntés értelmében nem lett volna szabad.

Palotás János szerint az a legfontosabb kérdés a devizaadós számára, hogy elévültek-e a bankkal szemben az árfolyamkockázat áthárításának esetleges tisztességtelenségét kimondó majdani bírósági határozat révén keletkezett követelései.

Ha igen, abban az esetben nem indíthat eljárást, és a végrehajtások sem állíthatóak le azonnal, tekintve, hogy a luxemburgi bíróság kimondta: egyenként kell átvizsgálni ezeket a szerződéseket. Ezt leegyszerűsítené, ha a törvényhozás több tízezer, vagy akár százezer embert érintő új szabályozást hozna.

A kérdésre, miszerint van-e objektív mértéke annak, hogy egy bank tisztességtelenül vagy tisztességes módon hívta fel az ügyfelek figyelmét az árfolyam kockázataira, Barabás először az ítélet értelmezését „tette helyre”, merthogy az „sokkal bonyolultabb”. Mint mondta, a kollektív fogyasztói jogok területén nincsen elévülés, és ezeket a problémákat már régen meg lehetett volna oldani szerinte. A Széchenyi Hitelszövetség elnöke azt is hozzátette, hogy a bíróságok sok esetben mondták ki, hogy rendben vannak a szerződések akkor is, ha nem kaptak megfelelő tájékoztatást az ügyfelek. Palotás annyit tett még hozzá, hogy állami szerepvállalásra lenne szükség, mint ahogyan történt az Horvátországban is.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!