Megfagyott a levegő....



Tegnap együtt utaztam a vonaton egy 78 éves bácsival... Amikor bementem a fülkébe, már ott ült egy idősebb hölggyel és elmélyülten beszélgettek, de nem együtt utaztak. Én a bácsival szemben ültem le, így az utazás alatt volt alkalmam őt megnézni. Ápolt és jól öltözött volt, a cipője szép tiszta és fényes. Ilyenkor mindig arra gondolok, vajon van egy aranyos néni, aki így a gondját viseli? Szinte egész úton ketten beszélgettek, de néha kedvesen rám is nézett.

Bármilyen témát érintettek, mindig mosolygósan és vidáman beszéltek. A régi emlékeiket, a szülőfalujukat, a gyerekkori kiflik ízét és a bácsi munkahelyén történt vicces dolgokat is felemlegették. Egy alkalommal a hölgy kedvesen mondta is, hogy biztos untatnak ezzel a sok régi dologgal, de sietve megnyugtattam, hogy szívesen hallgatom őket. Tényleg így is volt. Közben elképzeltem a családjaikat, vajon vannak unokák? Erről nem esett szó, de a bácsi sokszor emlegette a haverokat. Aranyos volt, hogy így mondta haverok ... A hölgy hamarabb leszállt és kíváncsian vártam, mi lesz, ha kettesben maradunk. Velem is fog beszélgetni? Ők ketten annyira közvetlenek voltak, mint a régi ismerősök. És a bácsi, ugyanúgy nekem is mesélt tovább... és még a szeme is nevetett. Mennyi minden történt vele!

Már majdnem megérkeztünk, amikor megkérdeztem, hogy most hova utazik. ' A feleségemért jövök, a Kékgolyó utcába. '
Megfagyott a levegő... én pillanatokig nem is tudtam, hogy mit mondjak. Hirtelen annyi mindent mondtam volna, biztatást, bátorítást.... Nem volt rá szükség. A bácsi nem panaszkodott, csak elmesélte ezt is.... Rám nézett és azt mondta : ' Ma hazaviszem '
És ebben a mondatban minden benne volt. Minden ki nem mondott kérdésemre is választ kaptam.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!