Mutatjuk kik számíthatnak rá és mekkora összegben!
Családok figyelem! Október 31-ig lehet kérni a 6500 forintos nyári Erzsébet utalványt! Ne maradjon le róla!

Több ezer család kap plusz 6 ezer vagy 6500 forintos Erzsébet utalvány novemberben – itt vannak a legfontosabb tudnivalók!

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak novemberber hónapban Erzsébet-utalvány formájában kapják meg az 6000 forintos támogatást.

Akiknek a jogosultsága a tárgyév november 1-én fennáll, az ebben a hónapban kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására felhasználható Erzsébet‐utalvány formájában kapja meg a támogatást. Az utalvány értéke gyermekenként 6000 forint.

alapösszegű természetbeni támogatás – 6000 Ft

  • emelt összegű természetbeni juttatás  –  6500 Ft (hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermek, fiatal felnőtt esetében – a fogalom meghatározást lásd  a „Megjegyzés” részben)

    A különböző önkormányzatoknál különféleképpen zajlik az utalványok eljuttatása a családokhoz! Van ahol Az önkormányzat ezeket az Erzsébet‐utalványokat november 24. és 31. között postán küldi ki a jogosultaknak. Sikertelen kézbesítés esetén a posta értesítőt hagy a lakcímen, amelyen tájékoztatja a jogosultat az átvétel módjáról, idejéről. Aki nem tudja átvenni az utalványt, az még tíz napig a postán megteheti ezt, illetve e határidő letelte után a Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben veheti át azt a helyileg illetékes Szociális Osztályon.

    Van olyan önkormányzat is ahol a a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak az Erzsébet-utalványaikat augusztus 24-25-én vehetik át.

    Mindenki tájékozódjon a helyileg illetékes önkormányzatnál, hogy náluk hogyan működik a rendszer!

    Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány: a szociális gondoskodás – az Országgyűlés döntése értelmében az Erzsébet-utalvány már nemcsak béren kívüli, hanem szociális juttatásként is adható. 2012. augusztus 1-jétől a települési önkormányzatok rendeletben írhatják elő, hogy a tízezer forintot elérő összegben folyósított rendszeres szociális segély esetében az ellátás összegéből ötezer forintot természetben, fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában fizetnek ki. A települési önkormányzat jegyzője annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága fennáll, 5800 forint értékben természetbeni támogatást nyújt fogyasztásra kész étel, ruházat, illetve tanszer vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában;

    ITT VAN A HIVATALOS TÁJÉKOZTATÓ >>>

    Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

    A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény vonatkozó rendelkezései

    MÁSODIK RÉSZ

    ELLÁTÁSOK

    IV. Fejezet Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

    20/A. § (1) A gyámhatóság annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága a) a tárgyév augusztus 1-jén fennáll, a tárgyév augusztus hónapjára tekintettel, b) a tárgyév november 1-jén fennáll, a tárgyév november hónapjára tekintettel természetbeni támogatást nyújt fogyasztásra kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában. (2) Az (1) bekezdés szerinti támogatás esetenkénti összegéről az Országgyűlés a központi költségvetésről szóló törvény elfogadásával egyidejűleg dönt.

    A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseiTermészetbeni támogatás

  • 68. § (1) A Gyvt. 20/A. §-ában meghatározott természetbeni támogatás (a továbbiakban: támogatás) nyújtásáról nem kell döntést hozni. (2) A jegyző a 4. számú melléklet szerinti adatlapon a) a tárgyév augusztus hónapjára tekintettel járó támogatás nyújtásához tárgyév augusztus 7-éig, b) a tárgyév november hónapjára tekintettel járó támogatás nyújtásához tárgyév november 7-éig értesíti a Magyar Államkincstár területi szervét (a továbbiakban: Igazgatóság) a Gyvt. 20/A. §-a alapján megállapított támogatás összegéről. (3) Az Igazgatóság a beérkezett adatokat feldolgozza, és a Magyar Államkincstár az összesített adatok alapján a) a tárgyév augusztus hónapjára tekintettel járó támogatás nyújtásához tárgyév augusztus 15-éig, b) a tárgyév november hónapjára tekintettel járó támogatás nyújtásához tárgyév november 15-éig rendelkezik a 4. számú melléklet szerint igényelt támogatási összegnek az Erzsébet Utalványforgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.) részére történő átutalásáról, és ezzel egyidejűleg az adatokat – tájékoztatás céljából – megyénként, önkormányzatonkénti bontásban – számítógépes hálózaton – megküldi a miniszter által vezetett minisztériumnak (a továbbiakban: Minisztérium). (4) Az Igazgatóság a (2) bekezdés szerinti adatokat – településsoros bontásban -, a (3) bekezdésben meghatározott határidőig továbbítja az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. részére az Erzsébet-utalványok előállítása érdekében. (7) Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. a) a tárgyév augusztus hónapjára tekintettel járó támogatás nyújtásához tárgyév augusztus 24-éig, b) a tárgyév november hónapjára tekintettel járó támogatás nyújtásához tárgyév november 24-éig eljuttatja a települési önkormányzatok részére az Erzsébet-utalványokat. (8) Az Erzsébet-utalvány jogosultak részére történő haladéktalan kézbesítéséről – igazolható módon – a jegyző postai úton, személyes átadás vagy hatósági kézbesítő útján gondoskodik. (9) Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. illetve a települési önkormányzat az Erzsébet-utalvány jogosultak részére történő közvetlen kézbesítéséről harmadik féllel kötött megállapodás alapján is gondoskodhat. (10) A jegyző a) a tárgyév augusztus hónapjára tekintettel járó támogatás nyújtásához tárgyév szeptember 7-éig, b) a tárgyév november hónapjára tekintettel járó támogatás nyújtásához tárgyév december 7-éig pótigényt nyújthat be azzal, hogy pótigény különösen azon jogosult tekintetében nyújtható be, akinek a Gyvt. 20/A. § (1) bekezdésében meghatározott időpontban fennálló jogosultságát jogerősen a (2) bekezdés szerinti időpontot követően állapították meg, illetve akinek tekintetében a természetbeni támogatás nyújtására a jegyző a (2) bekezdés szerinti időpontot követően vált illetékessé. (11) A pótigény benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása az igénylés tekintetében jogvesztő azzal, hogy ez a jegyzőnek a természetbeni támogatás nyújtására előírt kötelezettségét nem érinti. (12) A pótigény teljesítésére irányadó határidők a (3)-(7) bekezdésben meghatározott hónapot követő hónap azonos napján járnak le. (13) Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. az Erzsébet-utalványt térítésmentesen – az utalvány ellenértékének a Magyar Államkincstár részére történő visszatérítése mellett – visszaváltja, ha az utalványt nem lehet kézbesíteni, mert a) a jogosultságot a kézbesítést megelőzően – a Gyvt. 20/A. § (1) bekezdése szerinti időpontra visszamenőlegesen – meg kellett szüntetni, b) a jegyző illetékessége az igénylést követően megszűnt, vagy c) a jogosult az Erzsébet-utalványt annak a települési önkormányzathoz történő megérkezését vagy – a (9) bekezdés szerinti megállapodás alapján közvetlenül kézbesített utalvány esetében – a kézbesítés megkísérlését követő két hónapon belül nem vette át. (14) A jegyző a (13) bekezdés szerint visszaváltással érintett Erzsébet-utalványt – ideértve a (9) bekezdés szerinti megállapodás alapján megkísérelt közvetlen kézbesítés meghiúsulását követően a települési önkormányzatnál letétbe helyezett utalványt is – a) a tárgyév augusztus hónapjára tekintettel járó támogatás esetén tárgyév december 10-éig, b) a tárgyév november hónapjára tekintettel járó támogatás esetén tárgyévet követő év március 15-éig az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. részére – igazolható módon – eljuttatja és erről írásban visszaváltási adatközlést teljesít. (15) A visszaváltási adatközlés keretében a jegyző megjelöli az Erzsébet-utalványok tömb szerinti darabszámát, és az érintett tömb(ök) sorszámát. A visszaváltott utalványok ellenértékéről a jegyző az Igazgatóságot a visszaváltási adatközlés teljesítésével egyidejűleg elektronikus úton is tájékoztatja. (16) Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.. a (13) bekezdés szerint átvett Erzsébet-utalványok ellenértékét a Magyar Államkincstár részére a) a (14) bekezdés a) pontja szerinti esetben tárgyév december 20-áig, b) a (14) bekezdés b) pontja szerinti esetben a tárgyévet követő év március 31-éig visszatéríti. (17) A Magyar Államkincstár a (16) bekezdés szerinti határidők lejártát követő 10 munkanapon belül tájékoztatja a Minisztériumot a visszaváltott utalványok ellenértékéről.

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény vonatkozó rendelkezései 1. számú melléklet az 1995. évi CXVII. törvényhez Az adómentes bevételekről

8. A nem pénzben kapott juttatások közül adómentes:

8.27. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény rendelkezései szerint természetbeni ellátás formájában nyújtott rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, továbbá a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeknek, fiatal felnőttnek a települési önkormányzat jegyzője által fogyasztásra kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására felhasználható, az Erzsébet-programról szóló törvény szerinti Erzsébet-utalvány formájában nyújtott természetbeni támogatás.