Nem kis összegről van szó!
KARÁCSONYI AJÁNDÉKOT KAPNAK A NAGYSZÜLŐK! EBBŐL MÁR LEHET AJÁNDÉKOT VENNI AZ UNOKÁKNAK! NEM KIS ÖSSZEGRŐL VAN SZÓ!

A nyugdíjkorrekció és a nyugdíjprémium 2017. novemberben, az Erzsébet-utalvány decemberben érkezik a nyugdíjasokhoz. Novemberben átlagosan 24 ezer, az év utolsó hónapjában további 10 ezer forinttal több pénzből gazdálkodhatnak tehát karácsony előtt az idősek.

Átlagosan 24 ezer forinttal magasabb összegre számíthatnak az idősek novemberben a nyugdíjkorrekciónak és a nyugdíjprémiumnak köszönhetően.

Jön a nyugdíjkorrekció!

A 2,7 millió nyugdíjas és egyéb ellátásban részesülő megkapja a januári 1,6 százalékos nyugdíjemelés 0,8 százalékos kiegészítését. Erre azért kerül sor, mert a 2017. évi infláció várható mértéke – az első nyolc havi tényadatok alapján – a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 2,4 százalék. Farkas András nyugdíjszakértő a csalad.hu-nak elmondta: 2011-től 2016-ig 23,1 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, a vásárlóértékük a nyugdíjas fogyasztói árhoz viszonyítva 9,5 százalékkal nőtt, az általános fogyasztói árnövekedéshez képest a nyugdíjak reálértéke 10,1 százalékkal nőtt A nyugdíjguru.hu oldalt is működtető szakember hozzátette: a tavalyi és tavalyelőtti emelés még meghaladta a tényleges inflációt, de az idei – 1,6 százalékos – növelés már nem ellensúlyozta az infláció pénzrontó hatását. Emiatt jár novemberben a korrekció, amelynek mind a 12 hónapra járó összegét egyben kapják meg az idősek Ez beépül az ellátásba 2018. január 1-jétől, vagyis jövő januárban a korrekciós százalék egytizenketted részével nő a nyugdíj, ez lesz a jövő évi rendszeres nyugdíjemelés alapja, aminek tervezett mértéke 3 százalék.

Idén először jár nyugdíjprémium az időseknek! A pótlólagos emelés mellett nyugdíjprémiumot is fizet novemberben az állam – sorolta Farkas András. A nyugdíjtörvény szerint, ha a bruttó hazai termék növekedésének várható mértéke a 3,5 százalékot meghaladja, és az államháztartás idei egyenlegcélja várhatóan teljesül, akkor novemberben nyugdíjprémiumot kell fizetni annak, aki az előző év – ebben az esetben 2016 – legalább egy napján, valamint az adott év novemberében nyugellátásban részesül, és a nyugdíjkorhatárát a megelőző évben betöltötte. A jogosulti kör a kormány döntése alapján bővült, így a nyugdíjszerű ellátásban részesülők egyszeri juttatásra lesznek jogosultak. Tehát az a nyugdíjas is biztosan részesül egyszeri juttatásban, aki még nem töltötte be a nyugdíjkorhatárát: ide tartoznak például a „nők40” program kedvezményezettjei. De a politikai rehabilitáltak, a fogyatékossággal élők és a megváltozott munkaképességűek is részesei a kedvezménynek. A nyugdíjprémium és az egyszeri juttatás összege két szám szorzata: a bruttó hazai termék növekedése 2017-ben várható mértékének (4,1 %) 3,5-tel csökkentett összegét (0,6 %) kell összeszorozni a nyugellátás 2017. november havi összegének 25 százalékával, de legfeljebb 20 ezer forinttal. Az így kapott maximum 12 ezer forint nem épül be a nyugdíj összegébe, vagyis a 2018. januári kötelező nyugdíjemeléskor nem számít majd bele az emelés alapjául szolgáló nyugdíjösszegbe.

A szakember azt is jelezte, hogy nem kap nyugdíjprémiumot, akinek ellátásának folyósítása szünetel, ilyen például a nyugdíjasként a közszférában közalkalmazotti vagy hasonló közszolgálati jogviszonyban dolgozó személy. Az özvegyi nyugdíjasok közül nem részesül prémiumban az ideiglenes özvegyi nyugdíjas. Mindezek mellett a nyugdíjasok decemberben ismét számíthatnak Erzsébet-utalványra is.

Novemberben átlagosan több mint 20 ezer forint plusz pénz jár! Egy 80 ezer forintos nyugdíj esetén novemberben korrekciós emelésként jár 12×640=7680 forint, emellett jön a 12 ezer forint nyugdíjprémium is, vagyis összesen 19.760 forintot kaphat kézhez a nyugdíjas – számolta ki a pluszpénz összegét egy konkrét példa esetében a szakértő. Farkas András hozzátette: 124 ezer forint összegű nyugdíj esetén 12×992=11.904 forint korrekciós emelés, valamint 12 ezer forint (a nyugdíjprémium összege ennél magasabb nem lehet) nyugdíjprémium várható, vagyis összesen 23.904 forint a pluszpénz összege. Ezek mellett decemberben érkezik a 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány is.