Hát erre nem lehet szavakat találni...



Schobert Norbert nagyon formában volt a szerdai Mokka élő adásában. A beszélgetés elején leszögezte, hogy nem szeretné, ha bármilyen jelzőt használnának a neve előtt, – a fitneszguru mellett, a Schobert is jelző a számára – hiszen az elmúlt évtizedekben annyi mindent letett az asztalra, hogy úgy gondolja, a Norbi már önmagában kifejezi, hogy róla van szó.

Kilenc hónap alatt nagyon megváltozott Norbi.

Ezt követően fia fogyásáról és sajátos gyereknevelési módszereiről is beszélt.

Hányan mondják szülők a gyereknek, ha hoz történelemből egy karót, hogy fiam te hülye vagy. A gyereket ezzel nem frusztráljuk, hanem tény, hogy hülye. Aztán elkezd tanulni és ötös lesz, ha érdekli. Ha el van hízva és szembesítjük azzal, hogy dagadt, akkor egy idő után fog ezen változtatni. Ha a valósággal nem szembesítjük a gyereket és ráhagyunk mindent, akkor mi lesz? Dagadt lesz és történelemből egyest lesz

– magyarázta Norbi, aki szerint csak olyanokkal tudjuk frusztrálni a gyereket, mint hogy törpe vagy kancsal. Merthogy ezeken nem tud változtatni.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!