Ezek lesznek a legszerencsésebb napjaid!



Fogadjunk, hogy te is sok mindent szeretnél megvalósítani idén – akkor pedig nem árt, ha tudod, milyen napokat a legjobb kihasználnod!

Mint mindig, 2018-ban is 4 tízmilliószoros nap lesz; ugye tudod, hogy ezeken a különleges napokon a gondolatok ereje sokkal erősebb, így jól fontold meg, mi az, amit mindenképp el szeretnél érni!

Ilyenkor nagyon fontos az összpontosítás, a sok pozitív gondolat és az, hogy kitarts a céljaid mellett. Érdemes kiválasztani egy nagyon fontos célt, ami lehet akár munkával, szerelemmel, anyagiakkal kapcsolatos: sokszor kell az adott vágyra gondolni, és azt kell mantráznod magadnak, hogy minden sikerülni fog.

Lényeges az is, hogy távol tartsd magadtól a negavít gondolatokat, érzéseket, és csakis a jó eseményekre, benyomásokra szabad koncentrálni. Sőt, még ez sem elég: fontos, hogy kimondj mindent, és ne tartsd magadban a fájdalmat, ám ezeken a napokon a jó dolgok és mondatok kerüljenek előtérbe!

És most lássuk, mikor kell nagyon odatenni magunkat: ekkor lesznek tízmilliószoros napok 2018-ban – már most írd be őket a naptáradba!

  • március 2.

  • május 29.

  • július 16.

  • október 30.

 

Kos

Ennek a jegynek a szülöttei hisznek abban, hogy semmi sem történik meg, amíg nem teszel róla. Vagyis, ők állítják, hogy mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. Emiatt szinte folyton megtalálják őket a lehetőségek, de ez részben azért van, mert tényleg nyitottak a világ felé. 


Az ő szerencseszámuk az 1-es.

Oroszlán

Elsőre úgy tűnhet, hogy az Oroszlánoknak valahogy mindent ezüsttálcán kínálnak fel, és folyton mázlijuk van. A helyzet viszont az, hogy ők is ismerik a kemény munkát és az elhivatottságot, amiből a szerencséjük is fakad. Úgy vélik, ha pozitívan gondolkodnak, az univerzumtól is ezt kapják vissza.

Az ő szerencseszámuk a 7-es. 

Szűz

Ők azok, akik valahogy mindig kifogják azokat a lehetőségeket, amelyek egyetlen egyszer adódnak az életben. Szépek is, okosak is, jó a munkájuk is – vajon mi a titkuk? Egyszerű: pontosan tudják, hogy ügyesen kell lavírozni az életben, és saját maguknak teremtik meg ezeket a szerencsés helyzeteket.

A szerencseszámuk a 9-es.

Vízöntő

Ők azok, akik szeretnek az univerzumra hallgatni – és hisznek a különleges energiákban. Azt gondolják, hogy a szerencse belülről fakad, és ha pozitívan gondolkodsz, sikerül bevonzanod azt az életedbe. Ezért van, hogy sokszor lehetetlen helyzetből is sikeresen kerülnek ki.

A szerencseszámuk a 3-as.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!