Kitartás Lajos, mind veled vagyunk!
Boros Lajosnak elengedhetetlen volt a műtét: a népszerű rádiós szívbillentyűje végleg elfáradt, azonban pár hónap múlva egy ismételt szívműtét vár rá. 

Boros Lajos a Story Magazinnak a nyitott szívműtétjéről, amire azért is van szükség, mert a rádiós mostanában sokkal hamarabb elfárad, valamint szédül is. Mint kiderült, elhasználódott az egyik szívbillentyűje, nemrég pedig pacemakert is kapott. 

Boros mellett a felesége végig ott volt, miközben a városmajori szívklinikán várakozott hosszú órákon keresztül. 

– Fura, de semmilyen félelmet nem éreztem, még csak nem is izgultam. Talán az a legjobb szó, hogy fatalista voltam azokban a pillanatokban, vagyis feltétel nélkül hittem és bíztam azokban az emberekben, akiknek a kezében voltam. 

Borost később bevitték a műtőbe, ahol úgy érezte, gúzsba kötötték. 

–Előbb leborotválták a bal vállamról a szőrt, ami igencsak fura volt, majd úgy éreztem, mintha rajzolnának oda, de mint kiderült, akkor már vágtak – emlékezett vissza Boros, aki helyi érzéstelenítést kapott orvosaitól. 

Aztán a vállam alatt kialakítottak egy olyan területet, amibe egy vastagabb bankkártya könnyedén beférhet. 

Boros elmondta, hogy az orvosok a műtét közben is teljesen hétköznapi dolgokról beszélgettek, így például arról, hogy valaki felmondott a kórházban. 


Bocsánat, hozzászólhat ehhez a témához a hullajelölt is? – tette fel a kérdést az asztalon Boros, akinek sikerült megnevettetnie mindenkit a műtőben, ahol nagyjából 20 percet töltött. 

Amikor végeztünk, még két órát a kórházban kellett maradnom megfigyelés alatt. Utána közölték végre, hogy ehetek és ihatok a fél napos koplalást követően – folyatta a rádiós, akinek cukorbetegsége miatt különösen fontos az étkezés. 

Boros Lajost 3 hónap múlva ismételten műteni kell majd, addig azonban még fel kell szednie néhány plusz kilót. 

Aztán meg kell operálni a szívbillentyűmet, ami nagyon rossz állapotban van. Felnyitnak, és kiderül, hogy helyre lehet-e pofozni, avagy ki kell cserélni. -nyilatkozta Boros Úr. 

Egy megosztással támogassuk mi is kedves Boros Lajost, hogy most már tényleg felépüljön és a következő legyen az utolsó műtéte!