Itt az előrejelzés!
Csütörtökön északnyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet és többfelé várható eső, zápor, zivatar. Sok napsütés délen ígérkezik. Élénk, északon és keleten erős lesz a nyugati-délnyugati szél. A csúcshőmérséklet 17 és 24 fok között alakul.

Kevesebb lesz az eső, marad a szél, lassú melegedés kezdődik

Pénteken már csak elszórtan, leginkább keleten, északkeleten és a nyugati, délnyugati határ mentén alakulhatnak ki záporok, zivatarok - írta az Időkép. A met.hu szerint a déli országrészben elszórtan kialakuló zivatarokat helyenként viharos szél (>60 km/h) és apró szemű jég kísérheti. A nap ismét egyre többfelé előbújik, többórás napsütésre készülhetünk. Az élénk, erős nyugatias szélben délutánra 20-25 fokig melegszik a levegő. 

Szombaton alapvetően ismét napos időre készülhetünk, északnyugaton lehet több felhő. Emellett az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből elszórtan kialakulhat zápor, zivatar. Az északias szél többfelé élénk, a Dunántúlon helyenként erős lehet. Erősödik a nappali felmelegedés, egyre többfelé elérjük a 25 fokot.

Vasárnap a sok napsütés mellett főként északon és nyugaton számíthatunk elszórtan záporra, zivatarra. Keleten lesz szelesebb az idő, a levegő 21-26 fokig melegszik. Hétfőn ragyogó napsütés ígérkezik, a szeles időben csak néhol lehet zivatar.

Meleg és eső

Az időjárás-előrejelző oldalak hétfőre is a vasárnapihoz hasonló, egy kicsit még melegebb időjárást valószínűsítenek, ám keddtől előreláthatólag csütörtökig esős időt mutatnak - igaz, emelkedő hőmérsékleti értékekkel, jövő péntekre akár 28 fok is lehet.