Nem tétovázott sokat!
Két testőr és a kórház igazgatójának kíséretében jelent meg Orbán Viktor miniszterelnök kedden reggel fél 8 körül egy fővárosi kórházban, a folyosón akkor 10 ember várakozott, köztük az Index újságírója is. Orbán megkérdezte, előremehet-e, mire senki nem tiltakozott, volt, aki azt mondta, 'persze, hogyne', de többen az orruk alatt morogtak.

A poén nyilván csak utólag jut az ember eszébe, válaszolhatta volna valaki Orbánnak, hogy nem mehet előre, mert 'én vagyok a soros'.

Orbán érkezése miatt kiküldték a rendelőből az épp bent lévő beteget. A miniszterelnök amúgy hamar végzett, egy recepttel a kezében távozott pár perccel később. Az újságíró szerint semmi különös nincs abban, hogy a miniszterelnök állami kórházba megy – a kórház nevét nem írta le, de alaposan körülírta azzal, hogy ebben a kórházban megszokott a soronkívüliség, illetve egy bizonyos ágazat képviselői előnyt élveznek –, ahogy abban sem, hogy Orbán testőrökkel érkezett. A beteg kiküldése a rendelőből viszont kicsit furcsa volt.

Ha nem 10 percet tartózkodik Orbán a kórházban, hanem normál állampolgárként kivárja a sorát, a következőt tapasztalta volna:

  • Reggel 8-as érkezéssel 4-5 óra múlva jut be az orvoshoz.

  • Nem biztos, hogy le tud ülni a váróban, három rendelőre öt szék jut.

  • A helyiség levegőtlen, ablak nincs, légkondi nincs, egy szellőzőnek látszó szerelvény ugyan van a falon, de abból nem jött levegő. Áram sincs, úgyhogy a szomszédos helyiségből hosszabbítóval hozott áramot egy asszisztens, így tudott egy álló ventilátort beüzemelni.

  • 28-30 fok volt a váróban, a rendelőben 31-32.

  • Orbán hallhatta volna az asszisztens panaszkodását, hogy csak egy számítógépük van. Gyorsabban menne a vizsgálat, ha az orvosnak és neki is külön gépe lenne.

  • Az egész folyosó hallhatta volna a teljes nevét.

  • Észreveszi, hogy a fehérre festett fal hamar koszolódik.