Ti mit tennétek a helyemben?



Bocsánatot kérek mindenkitől, hogy én most egyfajta megalázottságról,fájdalomról beszélek. Sajnálom! De van az a dolog,amit muszáj elmondania, kibeszélnie az ember lányának ahhoz, hogy tovább tudjon lépni.

70 éves vagyok. Az utóbbi néhány évben tönkrementek a fogaim. Sajnos a 'kirakatban'is.Nem volt/nincsen annyi pénzem,hogy meg tudjam csináltatni! Ráadásul olyan kis faluban élek,ahol még fogorvos sincsen! Holnap lesz a kis menyem 40.születésnapja. Meghívtak rá. De az én kisfiam közölte':anyukám! Te alkalmatlan vagy arra,hogy bár hol is megjelenj!' Igaza van. Így aztán lemondtam ezt a meghívást!

Hazugsággal. Kihasználta,hogy magas a vérnyomásom.Ami még jobban fájt a következő:anyu!Ne álljatok a házunk elé az autótokkal! Sokan leszünk és a többi autónak kell a hely. Nekünk egy Suzukink van. Szóval mi vagyunk a rokonok,akit meg kell ugyan hívni,de szégyelljük őket! És én vagyok az édesanyja! Emberek!

Megszakad a szívem! Szégyell a saját gyerekem! Meg sem fordul a fejében,hogy az anyukája nyugdíjból,kis nyugdíjból él, miközben ők a második autójukat veszik. Nem sajnálom tőlük,sőt!Örülök,hogy telik rá! De a megalázás végtelenül tud fájni! Szóval én/mi a párommal nem megyünk a 'buliba'!Jobb ez így. Csak végtelenül tud fájni,ha a gyereked NEM VESZI ÉSZRE ha megbánt, ha lenéz! Bocsánat, hogy leírtam! Tudjátok:a megosztott bánat fele bánat,a megosztott öröm dupla öröm. Én most a bánatot osztottam meg.Bocsánatot kérek érte!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!