Vége, nem alkotnak egy párt!



Kevés az olyan érzelmi hullámvasút szerű kapcsolat, mint az övék – hiszen kisebb-nagyobb kihagyásokkal hat éve tart a szerelmük. Azaz tartott, mert szakítottak.

Nemrég még arról áradoztak, hogy együtt öregszenek meg, néhány éve együtt küzdötték le a gyilkos kórt, amivel Cinthya Dictaror küzdött. Legutóbb tavaly januárban szerettek egymásba, majd felmerült, hogy Cinthya hivatalosan is összeköti az életét Varga Viktorral. De az érzelmi hullámvasút ismét kisiklott.

„Ki tudja, mi van kettőnk között – mondta a Story magazin újságírójának kérdésére sejtelmesen Varga Viktor. – De komolyra fordítva a szót igen, igaz a hír. Már nem alkotunk párt Cinthyával.

Korábbi szakításuk kapcsán Viktor az okokról is beszélt:„Két alapvető probléma volt a kapcsolatunkban. Az egyik, hogy mindketten rendkívül domináns személyiségek vagyunk és képtelenek voltunk alárendelni magunkat a másiknak… A másik gond az állandó versengés volt, mivel nemcsak szerelmespár voltunk, hanem alkotótársak is.”

Az, hogy mi történt most, még nem lehet tudni. Pedig szívből szerették egymást, és ez nem múlik el egyik pillanatról a másikra. Talán ezért is próbálták meg eddig újra és újra…

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!