Aggasztó hírek!



Az Európai Unióban évek óta stagnál a vírusos hepatitis által okozott halálesetek száma. Magyarországon azonban különösen rossz a helyzet, mivel az Eurostat összesített listája szerint hazánkban 21 vírusos hepatitis okozta haláleset jutott egymillió lakosra 2015-ben, ami a negyedik legtöbb az EU-ban. A betegség ráadásul a 65 évnél idősebbekre a legveszélyesebb - írja a Pénzcentrum.

Az Európai Unióban 2015-ben 5,2 millió halálesetből 7 300-at okozott vírusos hepatitis - derült ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) friss jelentéséből. A halottak között 3 900 férfi és 3 400 nő volt, ami majdnem teljesen egyenlő arányokat jelent a nemek megoszlásában. Az adatokat elemezve az Eurostat megállapította, hogy a 2011-es nyilvántartás óta az értékek stabilak az unióban, illetve, hogy a halálozások közel kétharmada 65 évnél idősebb embereket érintett.

Bár a vírusos hepatitis okozta halálesetek száma stagnál Európában, Magyarországon mégsem lehetünk felhőtlenül boldogok, hiszen hazánkban jóval az európai átlag felett (14), 21 elhalálozás jut egymillió lakosra. Ezzel egyébként az összesített európai listán a negyedik helyen állunk. A legtöbb elhalálozás Olaszországban történik (40), de sereghajtó még Ausztria (31) és Lettország (26) is. 

A vírushepatitisek a májsejtek elhalásával és a májszövet gyulladásos folyamatával járó hepatitis vírusok okozta megbetegedések gyűjtőneve. A jelenleg ismert ún. hepatitis vírusokat A-tól G-ig jelzik, azonban ez nem jelenti azt, hogy a fertőző májgyulladások valamennyi ágensét azonosították már. Májgyulladás olyan, az egész szervezetet érintő vírusfertőzéseket is kísérhet, amelyekben a májgyulladás csak részjelensége a kórfolyamatnak (Coxsackie, cytomegalovírus, Epstein-Baar-vírus, rubeola, herpes, sárgaláz) - olvasható a Budai Egészségközpont oldalán.

A legkevesebben - szám szerint egyetlen egy ember sem - Máltán haltak meg vírusos hepatitis következtében, de egymillió lakosra csupán egyetlen haláleset jutott Szlovéniában és Finnországban is. Közvetlen szomszédjainknál, Romániában és Szlovákiában egyaránt csupán 5-5 haláleset jutott 1 millió állampolgárra, ami negyede a magyarországi adatnak.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!